lakiteleki-vita-0306

Társadalmi vita Lakiteleken

Alighogy elindult az új klímatörvény-koncepció társadalmi egyeztetésének folyamata, március 6-án Lakiteleken lelkes helyi közösségek, a Szikramag, a Színeskert Alapítvány és Magyar-Dán Kulturális Egyesület szervezésében már meg is valósult az első lakossági fórum a témáról!


A program első felében Schmuck Erzsébet, az MTVSZ alapítója és tiszteletbeli elnöke mutatta be a folyamatot és a szakmai anyagot, majd a résztvevők megbeszélték, mit látnak helyben vagy szakmájukban kiemelten fontos fontos szempontnak. A program során bemutatkozott a SzínesKert oktatási program, majd játékos, interaktív formában keresték a résztvevők a válaszokat a klímavédelem sürgető kérdéseire, kiemelt tekintettel az erdőkre, a vízmegtartásra és a szemléletformálásra.
A szervezők célja a fórummal az volt, hogy minél szélesebb körben tematizálni tudják térségük fenntarthatóságát, a környezetük és a természet védelmét a lehető legszélesebb bázissal, szakmai és civil szervezetekkel együttműködve.